Sajtóközlemények

„A digitalizációt az emberek, a családok és a vállalkozások fejlődésének, valamint a környezet védelmének szolgálatába állítjuk” megjelent a Magyar Telekom 2021. évről szóló fenntarthatósági jelentése

Budapest, 2022. június 22. 14:00

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott (2021-2030), ötödik fenntarthatósági stratégia fő célkitűzése, valamint az első év eredményei olvashatók a Magyar Telekom friss Fenntarthatósági jelentésében.

A Magyar Telekom Csoport 2005 óta kezeli stratégiai szinten a fenntarthatóságot, a vállalat vonatkozó tevékenységét hármas pillér mentén – környezet, társadalom, gazdaság – alakította ki, és 5 éves stratégiai ciklusokban határozta meg. A legutóbbi ötéves periódus utolsó esztendeje 2020-ban zárult, mely a kihívások mellett egyben lehetőséget is jelentett a működés átgondolására, a célok pontosabb meghatározására. „A 2021-ben megalkotott, 2030-ig szóló fenntarthatósági stratégiánk fő célja, hogy - tudván, hogy a világ hatalmas átalakulás előtt áll, amiben a fenntarthatóság és a digitalizáció is kulcsszerepet tölt be - fenntartjuk vezető fenntarthatósági szerepünket vállalatként és infokommunikációs szolgáltatóként egyaránt.” – mondta Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

A vállalatcsoport a korábbi gyakorlattól eltérően, hosszútávú céljait 2030-ig határozta meg, melyeket folyamatosan nyomon követ és szükség szerint, a trendeknek megfelelően frissít. A stratégia kiemelt gondolata, hogy a digitalizációt az emberek, a családok és a vállalkozások fejlődésének, valamint a környezet védelmének szolgálatába állítva az ország vezető fenntartható vállalataként működjön a Magyar Telekom Csoport.

Stratégiai prioritások
Három fő stratégiai prioritás került meghatározásra a teljeskörű fenntarthatósági megfelelés mellett. A Klímavédelem területén a vállalat célként határozta meg, hogy Scope 1-2 kibocsátásukat 84%-kal, Scope 3 kibocsátásukat 30%-kal csökkenti 2030-ig, valamint árbevételük 50%-a terveik szerint 2030-ban a klímavédelmet szolgáló szolgáltatásokból származik majd. Digitalizációs céljaik között szerepel, hogy 2030-ra Magyarországon minden háztartásban biztosítsák a gigabit-képesség lehetőségét, valamint képzésekkel és digitalizációt támogató projektjeikkel hozzájáruljanak ahhoz, hogy 6 millió ember legyen digitálisan érettebb. Sokszínűségi és esélyegyenlőségi vállalásként fogalmazták meg, hogy a stratégiai időszak végéig a női vezetők aránya minimum 40% lesz, valamint 100%-ban akadálymentes szolgáltatást tudjanak nyújtani.

2021-es eredmények
2021 végén a Magyar Telekom Csoport immár 7. évét zárta karbonsemleges vállalatként, az elektromos energia igényét pedig 100%-ban megújuló energiával fedezte. A 2015-ös bázisévhez képest 2021-ben 38%-kal csökkent a Magyar Telekom Csoport összesített üvegházhatású gáz-kibocsátása, melyhez nagy mértékben hozzájárult a hibrid munkavégzés. Tavaly 650 646 távmunkában töltött napot regisztráltak a munkatársak, ezzel közel 22 millió km utat és 115 évnyi utazási időt spóroltak meg.

A tavalyi évben a Magyar Telekom digitális felelősségvállalást célzó programjai több mint 2 millió főt értek el országszerte. A „Legyél Te is MOST! generációs” program 434 800 főhöz jutott el, 652 középiskolás diákszemélyesen vett részt a foglalkozásokon és az online tananyagok elkészítésében, valamint 25 790 nyugdíjas sajátította el a tananyagokat.

A sokszínűség többszörösenmegtérülő befektetés: nő az innovációs potenciál, aváltozástűrő képesség és az ügyfélelégedettség is. E gondolat mentén tudatosan dolgoznak a társadalmiesélyegyenlőség érvényesítésén a munkatársi életciklus minden pontján. 2021-ben a felsővezetésben változatlanul 50-50 % maradt a nemek aránya, míg a teljes vezetői körben 25,85% volt a nők aránya.  Családbarát intézkedéseiknek köszönhetően 4 év alatt 46%-ról 82%-ra nőtt a szülési és kisgyermek nevelési távollétet követően visszatérő kollégák aránya. 2021-től a családok születésének meghitt, háborítatlan időszakát támogatva az érdekegyeztető tanácsi megállapodásnak megfelelően a Magyar Telekom további 10 nappal egészítette ki az apáknak járó pótszabadságot, így összesen 15 nap (ikrek esetén 17 nap) áll az apák rendelkezésére. A Deutsche Telekom Csoport tagvállalataként a Magyar Telekom is hozzájárult esélyegyenlőségi eredményeivel ahhoz, hogy a vállalatcsoport 2021-ben is bekerült a Bloomberg Gender Equality Indexbe (GEI), valamint családbarát gondolkodásuk mentén a Családbarát Gála egyik támogatójaként a Magyar Telekom Családbarát Mentorvállalat vándordíjat indított.

A Magyar Telekom Csoport fenntarthatósági törekvéseit több nemzetközi felelős befektetői szervezet is elismerte. A vállalat 2021-ben is megtartotta pozícióját az FTSE4Good indexcsalád tagjaként, „B” Prime minősítést kapott az ISS ESG felelős befektetői értékelésen, valamint a CDP (Carbon Disclosure Project) Supplier Engagement Rating (SER) értékelés a Magyar Telekomot a top 7%-ba sorolta.

A 2021-ben megkezdett, hosszútávra tekintő stratégiával a vállalatcsoport továbbra is azon dolgozik, hogy megoldásaival és működésével egy élhetőbb és fenntarthatóbb holnap beköszöntét támogassa.

A további eredményekről a Fenntarthatósági Jelentésben
(PDF, 34,8 MB)
lehet tájékozódni.