Háromdimenziós IPTV

innovacio_iptv_3d


A K+F téma célja a 3D térélményt nyújtó megjelenítők piacának bemutatása és a technológia elméleti és gyakorlati oldalának megvalósítása, a 3D műsorterjesztés kérdéseinek, valamint a műsor dekódolásának és megjelenítésének vizsgálata.

A téma keretében készített tanulmányban az emberi térérzékelés fiziológiai és biológiai alapjaiból és a képalkotás fizikai hátteréből kiindulva áttekintettük a 3D megjelenítés technológiai hátterét, a szoftvertámogatást, a kódolási eljárásokat, valamint az átviteli lehetőségeket.

A vizsgálat eredményeként megállapítottuk, hogy a technológia terjedését nagyban nehezíti, hogy hagyományos készüléken jóformán csak az anaglif alapú technológia alkalmazható hardvermódosítás/kiegészítés vagy csere nélkül, mindössze egy szemüveg kell hozzá. Ez azonban jelentősen rontja a komfortérzetet, fárasztja a szemet, és módosítja a színélményt.

A 3D megjelenítés területe ma még nagyon erősen kialakulóban van. A műsorszórás technológiája is igyekszik követni a végberendezések fejlődését. Ma még jelentős csata folyik a kompatibilitás megtartása körül.