Hosting szolgáltatások

A hosting – az egyéb IT-területekhez hasonlóan – az egyre magasabb szintű igényekre való válaszként folyamatosan fejlődik. Ennek megfelelően – Magyarország piacvezető hoszting- és kolokációs szolgáltatójaként – kiemelt figyelmet fordítunk szolgáltatás-portfóliójának megújítására.

Az Adatparkban az egyes szervertermek kiemelkedően magas rendelkezésre állással bírnak, míg a szerverek egyedi rendelkezésre állási idejét további szolgáltatásokkal növeljük. 2006 nyarától az országban elsőként vezettük be IP-konzol szolgáltatásunkat, amelyet azóta teljes rackmenedzsment-rendszerré fejlesztettünk. Egy-egy gép elhelyezésekor nagy figyelmet fordítunk az előre nem tervezhető eseményekre. Igény szerint minden, az adott üzemeltetéshez szükséges aktív berendezés menedzsmentportját integráljuk az Adatpark központi felügyeleti rendszere alá, ezzel hozzáférhetővé téve azt a megfelelő jogosultságokkal rendelkező partnereink számára. A mára rendkívüli jelentőségre szert tett biztonság további növelése érdekében Magyarországon szintén elsőként vezettünk be a teljes területen működő, 100 érzékelőből álló hőmérséklet-megfigyelő és riasztórendszert. Elsőként vállaltunk rendelkezésre állást virtualizációs rendszerünk segítségével az üzemelő szerverszámítógépekre, és 2005-től biztosítunk szoftverbérlet-szolgáltatást az ügyfeleink részére.

A szolgáltatás eredményeként több vállalkozás szerverei lehetnek egy helyen ezáltal energia és helytakarékosságot tudunk elérni.

Fenntarthatósági előnyök:

Információelérés

  • Előmozdítja az információhoz való szabad hozzáférés biztosítását.

Mozgástér

  • Elősegíti az egyének személyes választásait (tartózkodási hely szabad megválasztása, munkahely szabad megválasztása, munka szabad választása, stb.).

Környezetkímélő

  • Olyan fogyasztási és termelési mintákat hoz létre, amelyek segítik a környezeti igénybevétel csökkentését.

Takarékos

  • Csökkenti az ügyfél költségeit.

Erőforrás-kímélő

  • Segít az erőforrások megőrzésében (alacsonyabb energiafogyasztás, stb.).

Papír- és anyagkiváltás

  • Segít a termékek és szolgáltatások dematerializációjában.

Helytakarékos

  • Segít a területhasználat minimalizálásában.

Klímavédelem

  • Hozzájárul a klímavédelemhez.