Prof. Dr. Borbély Attila

A Felügyelőbizottság elnöke 2020. április óta (független)
Az Auditbizottság elnöke 2020. április óta

Prof. Dr. Borbély Attila

Prof. Dr. Borbély Attila egyetemi tanár, biztosítási szakember, sportvezető és korábbi olimpiai kerettag sportoló. Mérnöki diplomáját a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán szerezte, biztosítási szakközgazdászi diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, melyet a Phoenix University / US-n egészítette ki egy további gazdasági diplomával, MBA végzettségét pedig a londoni Brunel Egyetemen szerezte meg. A budapesti Testnevelési Főiskolán végezte cselgáncs edzői tanulmányait.

Szakmai pályafutását a Aegon Biztosítónál kezdte az értékesítés és marketing területen, ahol 1990 és 1995 között dolgozott. 1996 és 2001 között az Allianz Hungária vezérigazgató-helyettese volt. Ebben a munkakörében felügyelte a fiókhálózat kiépítését és működtetését, informatikai hátterének biztosítását, az életbiztosítási hálózat üzemeltetését. Hozzá tartozott az informatikai üzemeltetési és fejlesztési feladatokat ellátó Hungária Számítástechnikai Kft. felügyelete is. 2001 és 2004 között az ARAG Jogvédelmi Biztosító elnök-vezérigazgatója volt. 2006-2008-ig a Szolnoki Főiskola docense és stratégiai főigazgatója volt, majd a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola rektora és professzora egészen 2016-ig. 2016 óta Rector Emeritus. Jelenleg a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán belül működő Sportgazdasági és Menedzsment Tanszék alapító professzora, valamint tanszékvezetője 2009 és 2016 között.

A következő felügyelőbizottságokban látott el elnöki posztot: Hungária Vagyonkezelő Kft, ÁPV Zrt., MNV Zrt. Ezen kívül a MABISZ elnökségi tagja, az Eximbank Felügyelőbizottságának tagja és megbízott elnöke is volt. A Magyar Közgazdasági Társaság Felügyelőbizottságának tagja, a Sportgazdaságtani Szakosztály alapító elnöke. A Magyar Rektori Konferencia Nemzetközi Bizottságának elnöke, illetve társelnöke volt 2010-2016 között, a Magyar Tudományos Akadémia Köztestület tagja 2005 óta. A Magyar Olimpiai Bizottság tagja volt 1989 és 2011 között, azóta pedig tiszteletbeli tagja, Felügyelőbizottságának alelnöke 2005 és 2011 között. 2021 óta Professzor Emeritus.

További fontos tisztségek

  • A Felügyelőbizottság elnöke: ChinaCham Hungary Magyar-Kínai Gazdasági Kamara
  • Alelnök: Honvédelmi Sportszövetség
  • Elnök: Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szabadidősport Szövetsége
  • A Felügyelőbizottság tagja: Magyar Közgazdasági Társaság
  • Alelnök: Magyar Torna Szövetség
  • A Felügyelőbizottság tagja: Testnevelési Egyetemért Alapítvány
  • A Felügyelőbizottság tagja: TritonLife Holding Zrt.
  • Tiszteletbeli elnökségi tag: Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesülete

Befektetői kapcsolatok

Levelezési cím: 1541 Budapest
Telefon: (+36) 1 458 0332
E-mail: Írjon nekünk!